Befejezett tanulmányok után meddig érvényes a TAJ kártya

Évről-évre örökzöld téma a végzős diákok lejáró diákigazolvány érvényességi ideje, a kapcsolódó utazási kedvezmények, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság.
Fontos különbséget tenni a fogalmak között, hiszen egy diákigazolvány hosszabb ideig lehet érvényes mint a hozzá kapcsolódó jogosultságok.
A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel, például a 2020/21-es tanév első és második félévére érvényes matricákkal ellátott diákigazolványok érvényesek a veszélyhelyzeti időszak megszűnését követő 60 napig, Ennek értelmében az utazási és egyéb érvényes diákigazolványhoz kötött kedvezmények, pl. diák belépőjegyek továbbra is használhatók.
A diákmunka, mint foglakoztatási forma lehetősége valamint az egészségügyi szolgáltatás (röviden orvosi ellátás) igénybevétele már a nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonyhoz kapcsolódik. Ezt az adott félévre érvényes matricával ellátott diákigazolvánnyal valamint a tanulmányi osztály által kiállított jogviszony igazolással lehet igazolni.
Az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 13. § (3)-(4) bekezdése szabályozza a diákigazolványra való jogosultságot. E rendelet szerint diákigazolványra jogosult:
a tanuló a tanulói jogviszony megszűnését követő október 31-ig;
a hallgató a hallgatói jogviszonyának megszűnését követő március 31-ig, ha a hallgatói jogviszonya az I. félévben szűnik meg; illetve október 31-ig, ha a hallgatói jogviszonya a II. félévben szűnik meg.
Az ingyenes orvosi ellátás, tehát nem a tanév végéhez, hanem a diákigazolvány érvényességén túl a jogviszonyhoz kapcsolódik. A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után a diákigazolvány október 31-éig érvényes. Ez után még további 45 napig jár az ellátás, ha a jogviszony a megszűnése előtt legalább 45 napig folyamatos volt.
Egy példán bemutatva: annak a diáknak, aki 2021 nyarán fejezte be a tanulmányait, október 31-ig érvényes a diákigazolványa. Neki, amennyiben nem tanul tovább, nem kezd el dolgozni, illetve más jogcímen sem lesz jogosult orvosi ellátásra, úgy neki 2021. december 16- ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.
Ezen járulék, mely az orvosi ellátást teszi lehetővé, 2021-ben havonta 8.000,- forint, naponta 270,- forint. A fizetési kötelezettséget a NAV automatikusan írja elő, a NEAK adatszolgáltatása alapján és értesíti ki a volt tanulót, hallgatót. Az egészségügyi szolgáltatási járulékot csekken vagy átutalással lehet fizetni, a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig. A NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06055826. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet kell feltüntetni.
A fenti példa szerint 2021 december hónapra, január 12-ig időarányosan 4.320,-forintot kell fizetni, míg a 2022 január hónap után, február 12-ig majd a 2022. január 1-jén hatályos havi díjat kell utalni (2021-ben 8.000,- Ft).