Hosszú hajú nő elgondolkodva áll lila háttér előtt, fogaskerék-, kattintásikon és „Dimop” feliratú rakéta mellett, az innovációt és technológiát jelképezve.

Egy kivételes lehetőség a digitalizációs alapok kiépítésére

  • Új pályázat indul a mikrovállalkozásoknak, amely keretében 2,5-6 millió forint közötti összegre pályázhatnak.

  • A vissza nem térítendő uniós forrás kivételesen magas, 90 százalékos támogatási intenzitású (10 százalék önerőre van csupán szükség) és 25 százalék előleg is igényelhető.

  • A program célja az elmaradottabb régiókban működő, nagyon alacsony digitális intenzitású cégek digitális alapinfrastruktúrájának megerősítése.

Peak logó fekete neonzöld háttéren

Peak

2024. dec. 23.

Peak logó fekete neonzöld háttéren

Peak

2024. dec. 23.

Peak logó fekete neonzöld háttéren

Peak

2024. dec. 23.

A hátrányos helyzetű régiók mikrovállalkozásai számára nyílik lehetőség az alapvető digitális eszközök, technológiák és szolgáltatások megvásárlására egy új uniós program keretében. A DINOP Plusz-1.2.6-24 kódjelű, a „KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére” elnevezésű pályázat felhívása már megjelent a pályázati portálon.

A pályázat keretében elnyert összegből

  • eszközbeszerzés

  • immateriális javak (például szoftverek) beszerzése

  • a képzés és betanítás költsége

  • tanácsadói díjak (a digitális megoldások testre szabására és integrálására)

  • a digitális technológiák alkalmazásához szükséges üzleti felhőszolgáltatások díja egyaránt finanszírozható.

Támogatásból építhetik ki a nyertes pályázók alapszintű digitális infrastruktúrát. Gondolva itt a felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások igénybevételére, az internetes megjelenést biztosító honlapok, portálok kialakítására, az e-kereskedelem beindítására vagy továbbfejlesztésére szolgáló szoftverekre, automatikus feldolgozásra alkalmas e-számlázó szoftverekre, táv- és csoportmunka támogatást biztosító szoftverekre, vállalati erőforrás-tervezési (ERP), illetve ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) alkalmazások beszerzésére egyebek mellett.

Mekkora összeg igényelhető? Mikortól?

A programban 2,5-6 millió forint közötti összeg igényelhető. A rendelkezésre álló keret 9,6 milliárd forint.

Pályázatokat 2025. január 31. és március 4. között lehet majd benyújtani a pályázati portálon. A szükséges dokumentumok is innen tölthetők le. Olyan projekttel lehet pályázni, amelynek a fizikai befejezésére a megkezdésétől számított legfeljebb 12 hónap alatt lebonyolítható, felhőszolgáltatás beszerzése esetén ez az időszak legfeljebb 18 hónap lehet.

Kik pályázhatnak?

A programban Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok (korlátolt felelősségű társaság vagy betéti társaság) pályázhatnak. Feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen legalább egy lezárt teljes üzleti évvel és a cégnél a támogatási kérelem benyújtását megelőző évben az éves átlagos statisztikai állományi létszám elérje az egy főt.

A pályázat területi korlátozást tartalmaz: a támogatott projektnek az észak-alföldi, észak- magyarországi, dél-dunántúli vagy a dél-alföldi régió területén kell megvalósulnia. A helyszínnek legalább 6 hónapja szerepelnie kell továbbá a cégkivonatban, mint a pályázó vállalkozás bejegyzett székhelye, telephelye vagy fióktelepe.

A területi korlátozás mellett figyelni kell továbbá arra is, hogy csak azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek digitális intenzitási szintje nagyon alacsony. E szint felmérésére erre a célra kialakított oldalon van lehetőség - ennek eredményét a pályázati dokumentációhoz csatolni kell. A fejlesztések megvalósítását követően ezt a felmérést meg kell majd ismételni - olyan projektet kell a pályázónak megvalósítaniuk, amelyek a vállalkozások digitális érettségi szintjét emelik. 

Magas támogatási intenzitás

A DIMOP Plusz-1.2.6-24 pályázat egyedülálló lehetőség a mikrovállalkozások számára ahhoz, hogy lépést tartsanak a digitális világ gyors fejlődésével. A programban megvalósuló fejlesztés elszámolható költségeinek 90 százaléka uniós forrásból finanszírozható – a vállalkozásnak mindössze 10 százalék önerővel kell rendelkeznie. Ráadásul a fejlesztéshez 25 százalék önerő is igényelhető.

Ha érdekel a lehetőség figyelmedbe ajánljuk a BUPA platform pályázatokhoz kapcsolódó szolgáltatásait. A platform workshopjain elismert szakértők mutatják be a lehetőségeket, akik a résztvevők a kérdéseire is választ adnak. A workshopokra, miután beléptél (vagy regisztráltál) a platformra ide  kattintva tudsz jelentkezni.