Egyről a kettőre
Egyről a kettőre
Egyről a kettőre
Szenttamási Norbert
2021. okt. 11.
Szenttamási Norbert
2021. okt. 11.
Szenttamási Norbert
2021. okt. 11.
Nem egy időpontunk van, amikor elindultunk, hanem kettő. Többek között ezért is különleges a projektünk. Az első akkor volt, amikor elstartoltunk a béta verzióval, a második pedig akkor, amikor az ügyfelekkel, azaz veletek, széles körben is megosztottuk a szolgáltatást :) Ezt az utóbbit tekintjük tehát az igazi születésnapnak, aminek most jött el az első évfordulója. 365 nap. Gyorsan elment, de volt mit tenni. Az indulás után megkérdeztünk titeket az első benyomásokról, és azóta is folyamatosan (több mint 50 személyes ügyfélinterjút csináltunk) keresünk titeket, hogy min javítsunk, mi hiányzik, mit dolgozzunk át jobban.
Nagyon sok visszajelzést kaptunk, amit beépítettünk a stratégiánkba, és amin gőzerővel elkezdtünk dolgozni, hogy még jobb szolgáltatást nyújthassunk nektek. Ennek eredményeként…
…javítottunk számos gyerekbetegséget
…elindítottuk a telefonos ügyfélszolgálatunkat
…egyszerűbbé tettük regisztrációt
…bevezettük a 2. faktoros bejelentkezést, amivel magasabb szintre emeltük a bupa fiók védelmét
…és lehetővé tettük a tranzakcióindítás lehetőségét, amivel ti már többezer alkalommal éltetek.
Nem szeretnénk itt megállni, tovább fogunk lépni egyről a kettőre, 2021-ből 2022-be:
egy platform helyett kettőre (érkezik hamarosan a bupAPP, avagy már mobilon is elérhetők leszünk)
vagy még többre (a BUPA-t optimalizáljuk mobil mellett tabletre is)
több hazai nagybank számláját is összekapcsolhatjátok a szolgáltatással.
De ezt mind veletek közösen akarjuk elérni, amiben elég jól állunk: nemrég átléptük a 15000 ügyfélregisztrációt, és rohamosan közelítünk a 20000-es számhoz!
Az egy éves születésnapra pedig a bupa.hu mellé megérkezett a bupa blog is (blog.bupa.hu), ahol szeretnénk nemcsak a BUPA-ról (bupa tipp), hanem minden olyan témáról beszámolni, ami érdekes (dobbantó x bupa), hasznos (számlázás A-Z), digitális (digitALL), vagy amivel találkozhattál korábban velünk kapcsolatban. (sajtószoba)
Tervből sok van, határ a csillagos ég! Hogy merre tartunk, mi a BUPA jövője? Fogtok még sokat hallani erről itt a bupa blogon ;)
Boldog születésnapot BUPA, köszönjük, hogy velünk tartotok!