Megjelent a várt pályázat: innovációs projektekre igényelhető támogatás

A kkv-k innovációs képességének támogatása című pályázat célja a mikro- és kisvállalkozások tevékenységének ösztönzése piacorientált innovációs projektjeik támogatásával.
A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg az idén október végén induló első szakaszban 40 milliárd forint, a 2025-ös második és harmadik szakaszban 15, illetve 20 milliárd forint.
Egy pályázó legalább 20, legfeljebb 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhet. Területi korlátozás nincs – a budapesti székhellyel rendelkező vállalkozások is pályázhatnak.

Peak
2024. szept. 26.
Peak
2024. szept. 26.
Peak
2024. szept. 26.
Az előzetes tervekhez képest némi csúszással, de megjelent végre a kkv-k innovációs képességének támogatása című, GINOP Plusz 2.1.3-24 kódszámú pályázat. A felhívás célja, hogy különösen az eddig nem innovatív vállalkozásokat innovációs tevékenységre ösztönözze piacorientált innovációs projektek támogatásával.
Mire igényelhető a forrás?
Olyan projekttel lehet a felhívásra jelentkezni, amelyben üzleti folyamat innovációja valósul meg. Ennek keretében új vagy továbbfejlesztett üzleti folyamat fejlesztése történik meg, amely jelentősen különbözik a vállalkozás korábbi üzleti folyamataitól, és amelyet a projekt fizikai befejezését követően bevezet, alkalmaz és fenntart.
Önállóan támogatható tevékenységek lehetnek
a termelési, gyártási folyamatokkal kapcsolatos innovációs tevékenységek; és/vagy
a marketing és/vagy értékesítési innovációs tevékenységek; és/vagy
szervezeti innovációs (adminisztratív és menedzsment fejlesztés) tevékenységek; és/vagy
logisztikai innovációs tevékenységek;
innovációs projektet támogató tevékenységek (projektmenedzsment, hardver beszerzés, kötelezően előírt nyilvánosság, horizontális tevékenységek, rezsi).
Mekkora összegre lehet pályázni?
Egy pályázó minimum 20 millió, maximum 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat. A támogatási intenzitás legfeljebb 70 százalék – minimum 30 százalékos önerővel rendelkezni kell tehát. Célszerű továbbá figyelni arra is, hogy az igényelt támogatás nem lehet magasabb mint a saját tőke, a projekt összköltsége pedig nem haladhatja meg az árbevétel 50 százalékát.
Kik pályázhatnak?
A pályázaton a Magyarországon székhellyel vagy telephellyel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető mikro- és kisvállalkozások indulhatnak. Feltétel továbbá legalább egy teljes, lezárt üzleti év és minimum 3 fős foglalkoztatotti létszám az utolsó lezárt üzleti évben.
Közép- és nagyvállalatok nem indulhatnak a pályázaton és a jelentkezés konzorciumban sem lehetséges. Azok a vállalkozások sem igényelhetnek továbbá ebben a felhívásban, amelyek a GINOP Plusz 2.1.1-21 vagy a GINOP Plusz 2.1.1-24 kódszámú pályázatok során kérelmet nyújtottak be, illetve a 2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ vagy a 2024-1.1.4-KKV_FÓKUSZ felhívások keretében támogatásban részesültek.
Mikortól, hol adható be pályázat?
A pályázati kérelmeket három szakaszban lehet beadni
2024. október 29. és november 12. között;
2025. január 21. és február 04. között, illetve
2025. április 8. és április 22. között
a pályázati portál Pályázati e-ügyintézés (EPTK) felületén, az „Egységes beléptető felület bejelentkezés” gomb használatával.
A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg az idén október végén induló első szakaszban 40 milliárd forint, a 2025-ös második és harmadik szakaszban 15, illetve 20 milliárd forint. A projekt végrehajtásához rendelkezésre álló időtartam maximum 18 hónap.
Ha érdekel a lehetőség, de bővebb információra lenne szükséged ajánljuk figyelmedbe a BUPA workshopjait, ahol a szakértők az egyes programok feltételeinek bemutatása mellett a résztvevők kérdéseire is válaszolnak. A workshopokra ide kattintva tudsz jelentkezni.