Új pályázat: nulla százalékos kölcsön budapesti fejlesztésekre

Új, a fővárosi mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető, nulla százalékos kamatozású hitelprogram indul uniós forrásból.
Budapesten megvalósuló technológiai beruházásokhoz 5-50 millió forint igényelhető – a rendelkezésre álló keret 73,19 milliárd forint.
Pályázatot benyújtani október 28-ától lehet a jövő év végéig.

Peak
2024. okt. 4.
Peak
2024. okt. 4.
Peak
2024. okt. 4.
A KKV Technológia Plusz Hitelprogramban április vége óta igényelhetnek nulla százalékos kamattal (és a megszokott banki költségek mellőzése mellett) hitelt a vidéki mikró-, kis- és középvállalkozások technológiai és szervezeti fejlesztésre. A program feltételeit már júliusban kedvezően változtatták, a fővárosi fejlesztésekre azonban eddig ezt a forrást nem lehetett fordítani. Ezen a helyzeten változtat a szeptember végén meghirdetett KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram (kódszáma: GINOP Plusz 1.4.4-24), amelyből már a Budapesten megvalósuló projektek is finanszírozhatók – az eredeti programmal azonos feltételek mellett.
Kik pályázhatnak?
Az új hitelprogram célja a fővárosban működő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének és hozzáadott értékének a növelése a technológiai és szervezeti megújítás támogatásán keresztül. A programban Magyarországon bejegyzett székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén bejegyzett székhellyel és Magyarországon bejegyzett telephellyel rendelkező vállalkozások pályázhatnak, amennyiben van legalább egy teljes, lezárt üzleti évük.
A pályázaton elnyert pénzből Budapesten bejegyzett székhelyen, telephelyen vagy fióktelepen lehet technológiai korszerűsítést végezni. (A projekt megvalósulásának helyszíne és nem a vállalkozás székhelyének, telephelyének vagy fióktelepének helye veendő tehát figyelembe.)
Mire fordítható a kedvezményes hitel?
A hitelprogram keretében finanszírozható
új tárgyi eszköz beszerzés,
új IKT eszköz beszerzés,
új tisztán elektromos jármű beszerzés,
megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazásához kapcsolódó új eszközbeszerzés és az új megújuló energiatermelő eszköz (például napelem) beszerzés,
ingatlan átalakítás, bővítés, felújítás, korszerűsítés,
beruházáshoz kapcsolódó készletbeszerzés,
immateriális javak beszerzése,
egyéb mérnöki és szakértői díjak, tanácsadási és Képzési és tanácsadási szolgáltatások költsége,
minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerekhez kapcsolódó költségek.
A hitel feltételei
A nulla százalékos hitel típusa éven túli lejáratú kamatmentes beruházási kölcsön. Az igényelhető összeg legalább 5, legfeljebb 50 millió forint. Figyelni kell azonban arra, hogy a program keretében biztosított forrás nem haladhatja meg a kölcsönkérelem benyújtását megelőző lezárt pénzügyi év üzemi eredményének tizenötszörösét.
A hitel futamideje maximum 120 hónap. A rendelkezésre tartási idő 6-24 hónap, a türelmi idő legfeljebb 6 hónap lehet. A pályázóknak pedig legalább 10 százalék önerővel rendelkezniük kell.
Mikortól és hol adhatók be a hitelkérelmek?
A támogatási kérelmeket (lényegében a hiteligénylést) a felhívás megjelenését követő 30. naptári naptól – ez október 28. - 2025. december 30-ig lehet benyújtani az MFB Pont Plusz fiókhálózatában, amelyet az MBH Bank és a Gránit Bank megkülönböztetett fiókjai alkotják.
Amennyiben érdekel a lehetőség a Bupa platformon néhány perc alatt ellenőrizheted, hogy jogosult vagy-e a forrásra. Ehhez jelentkezz be vagy regisztrálj a BUPA Platformra. Ha maradtak még kérdéseid ajánljuk figyelmedbe a BUPA workshopjait, amelyeken szakértőinktől kaphatsz választ azokra. A workshopokra a bejelentkezést követően ezen a linken tudsz jelentkezni.